Gyermekmosoly Egyesület - Székelykeresztúr -
Gyermekmosoly Egyesület - Székelykeresztúr -
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-01-14
 
Misszió

Az egyesületet azzal a céllal alapítottuk, hogy minél több árva, elhagyott gyereken segíthessünk, mivel tudnivaló dolog az, hogy az intézetből kikerült, nem családban nevelkedett fiatal komoly problémákkal küszködik a közösségbe és társadalomba való beilleszkedés terén. Sajnos ebben az elanyagiasodott világban nagyon kevés az olyan ember, aki nem a saját megélhetéséért küzd, hanem az ilyen szociális problémák megoldásán fáradozik. Az egyesület megalapításakor nagyon sok szép tervünk volt, amit közös össze fogással meg lehetett volna (és hisszük, hogy meg is lehet) valósítani. Mivel a Hargita megyei gyermekotthonokat feloszlatták, a gyermekeket különböző nevelőkhöz, családi otthonokba helyezték el, tehát a sorsuk részben megoldódott, jelenleg nincs szükségük anyagi téren a mi segítségünkre. De ennek ellenére a programjaink nagy részét nekik, értük szervezzük. Két éves fennállásunk alatt 6 olyan családdal, ahol árva, elhagyott gyermekeket fogadtak be és nevelnek, 3 olyan családdal, ahol fogyatékosok vannak, 2 olyan, ahol az egyik szülő kihalt, tartottuk a kapcsolatot és próbáltuk segíteni őket abból a kicsiből, amink volt. Tudjuk, hogy nagyon sok az olyan család, ahol a napi betevő falatra sem jut és ezért fájdalmasan, de kénytelenek lemondani a gyermekükről, vagy ha nem mondanak le róla, akkor éppen éheztetik.

 

Sajnos, szomorú eseménynek voltunk tanúi, ami a városunkban történt karácsony előtt. Egy gyermekotthonban nevelkedett anyuka, aki már több éve férjnél volt és egy gyönyörű kisgyereknek adott életet, egyik percről a másikra eltűnt otthagyva a családját és összeállott egy másik férfival.

A férje elég sokáig (több mint egy évig) rendezte a gyerekét, de végül a sok bánat, szomorúság és neveléssel együtt járó gondok miatt elkezdett inni és nagyon elzüllött. Nem törődött többet e gyerekével, napokig hagyta magára az ugyancsak alkoholista apjával. Tette ezt addig, míg egy szép napon hazaérve holtan találta őket. Nem lehet tudni, hogy az étlenség, az alkohol, vagy éppen a hideg végzett velük, de tény, hogy mindketten eltávoztak ebből a világból.

 Mindezt azért írtam le, mert úgy érzem, hogy ha egy kicsit komolyabban vettük volna a dolgot, lehet, hogy segíthettünk volna rajtuk. Mivel nagyon átéreztük ezt a fájdalmas veszteséget, kicsit magunkat is hibáztatva a dolgok alakulása miatt, úgy döntöttünk, hogy a jövőben több figyelmet fogunk szentelni a rászorulókra, hiszen nagyon sok ilyen és ehhez hasonló ember van, akinek egy jó szó is sokat segítene, ha megfelelő időben és megfelelő embertől kapná.

 

2004 Karácsonyán csodálatos műsorral léptek fel a gyerekek, a nagyobbak előadták a „Jézus az országúton” című színdarabot, a kisebbek pedig szavalatukkal és énekükkel tették szebbé az ünnepet.

A résztvevőknek szeretetcsomagokat készítettünk és megajándékoztuk

őket. Az elkészített csomagok egy részét halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekekhez juttattuk el. Ők nem tudtak résztvenni az ünnepségen a fogyatékosságuk, vagy éppen a nagy távolság miatt.

Látván e családok gondjait, problémáit, szeretnénk felkutatni a 2005-ös évtől kezdődően, hogy segítsünk rajtuk, de főleg a gyerekeken, anélkül hogy elválasztanánk őket szüleiktől, hiszen sokkal fontosabb segíteni rajtuk és megoldani a problémájukat, mielőtt a család felbomlana, szétesne az anyagi, esetleg pszichológiai, vagy éppen az alkohol okozta problémák miatt.

 
Menü
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG